Mit búsulsz, kenyeres?

„Csak az olvassa versemet…”

Nem érdekel, milyen a vers,
Intellektuális vagy nyers,
Nem érdekel, kinek tetszik:
Nem doktori s nem vezércikk!

Csak az olvassa, ki bátor,
Nem szisszen minden hibától,
S tudja: mindez csak játék,
Lázadó szív s ősz halánték.


Rebellis nóta

Hideg erdőn farkas nyüszög,
Az életem szálkás küszöb,
Érzelmeim hóban áznak,
Idegeim citeráznak.

Telve vagyok búval, borral,
Pörölök a hatalommal,
Kicsi a bér, szűk a gázsi,
Pengén táncol a kurázsi.

Túl vagyok már jón és rosszon,
Megest minden hullámhosszon
Hazudoznak reggel, délben
Budapesten és vidéken.

Nagy a törvény, pofánk kicsi,
Köztársaság ez, de Vichy.
Ki náci, ki bolsevista,
A hetedik te légy, Pista!


Téli-nyári venyige
(Hommage á Weöres Sándor)
Szőlőhegyen uraság
illegeti a farát,
Rézi pázli csodálja:
de puccos a kabátja.

Aranyzsinór, paszomán.
Úri gyerek, baszom ám!
Felül slájfni, fingedli,
Eszemadta gigerli…

Hová megyen, ki fia?
Talán kend a maffia?
Nem vagyok én maffia.
Elfogyott a rafia.

Venyigére bogyó nőtt:
Kötözni kell a szőlőt.
Idemegyek meg alábbnak,
Egyenest a hogyhíjáknak.


Zsófia

Zsófia Zsófia
ki borja ki fija
karcsú a dereka
karcsú a mosolya
két szeme csillagok
homlokán hold ragyog

Zsófia Zsófia
messze van Szófia?
nincs messze Szófia
ott lakik szó fia
rengeteg testvére
regény lesz estvére

Zsófia Zsófia
gyöngyfüzér fogsora
rám nevet reggelben
de jó így felkelnem!
rám nevet vecsernyén
elnyúlik dús csergén

Zsófia Zsófia
piros a nózija
megfázott jegesen
tüsszög is hegyesen
nyalogat lépeset
kanalaz pépeset

Zsófia Zsófia
dürrög a maffia
csönget az ávéhá
pucojjunk egy-két-há
miniszter érkezik
észt oszt oszt kérkedik

Zsófia Zsófia
elveszett Szkítia
elvesztek magyarok
hunok és kabarok
három tenger híja
harcát már nem víja

Zsófia Zsófia
kell a romantika
veszek majd virágot
megnézzük Parádot
veszünk négy kereket
szülsz majd sok gyereket

Zsófia Zsófia
ki borja ki fija
miénk a jövendő
életet jövesztő
miénk a halál is
kharóni kanális


Masoko sámánének
Sziráki Zoltán barátomnak sámánikus köszönettel

Nap ura, szél ura, segíts meg minket,
Csillagok ura, föld ura, segíts meg minket.
Hold fogyása, vizek áradása, hogy meg ne rontson,
Villám suhogása, erdő morgása, hogy meg ne rontson.
Emberek ordas szája, ellenségeink pofája messze elkerüljön.
Hivatal packázása, pártok pofázása homályba dűljön.
Szarvasok legyenek vendégeink, delfinek játszó pajtásaink,
Kőszáli sasok, folyami farkasok népe édes jó barátaink.
Csámcsogó disznónép, görénynemzetség fúljon fekete sárba,
Ti anyósszájúak, ti penetráns seggfejek, húzzatok halálba!
Pénzek csordulása, asszonyok kacagása töltse be árnyas otthonunk,
Vigadalom, kupák csengése legyen csak fejfájó gondunk.
Mindennapi ivó vizünk, szomjunk oltója fakadjon tiszta forrásból,
Gyöngyöző borunk, igazság hordója nektárcsurogásból.
Kenyerünk fehérét, éhünk elvevőjét gyúrják romlatlan búzából,
Lapátnyi bécsi szeletünk, rántott csirkénk süssék futosó állatok húsából.

Százévig, s még tízig élhessünk, sorsunk forduljon mindig jóra,
Hogy örömmel üthessük sámán dobunk holdas estétől lazacszínű virradóra.


Masoko szerelmes vers

Kéne má' egy jót…


gárdainduló

gyünagárda megyagárda
nyikorog a csizmaszára
ha koszos lesz pucerálja
kocsikenőcs jó reája

ájjunksorba üjjünksorba
rend illik ebbe a korba
ki nem dolgoz ne is legyék
a ferdéket tűzre tegyék

a minap is vakhajnalban
bakot találtak katlanban
el is látták a móresét
ütöttek ott lépet vesét

gyünagárda megyagárda
csikorog a nyizmaszára
korogcsik a száraz nyizma
megyagárda gyünagárda


Mit búsulsz, kenyeres…

Mit búsulsz, kenyeres,
Midőn semmid sincsen,
Ha munkádon más keres,
S pöffeszt könnyű kincsen.

Ha asszonyod gyönyörű,
De pénzed nélkül ármány,
A mosolyod keserű,
Házad-hazád szivárvány.

Ha járom van a nyakadon,
S bocskor az igazság,
Ha taposnak csak szavadon,
S hallgat a magasság.

Ha Isten is tétova
Megrémült kisgyermek,
Ha heródesi katona
Dúlja a termeket.

Ha gyűlöletből épül
Sejtről sejtre a test,
És háborúra készül,
Ki gondolkodni rest.

---

Hát mit búsulsz kenyeres,
Jobbat vártál okkal?
Kőbe, vasba ne harapj,
Elvásott fogakkal.

Hajtsd le hát fejedet,
Tedd öledbe könyved,
A végszóra ne várj:
Hallgatni most könnyebb…


Feleselő

A ma múlik,
Jövőd messze,
A múlt sürget,
Időd lesz-e?

Ami biztos,
Mindig talány,
Aki felad,
Mindig talál.

Nem hív senki,
Mindig ott légy,
Szenderedni
Kész a jobblét.

Ha jobbra tépnek,
Tedd, mi kedves,
Ha balra tépnek,
Legyél kedves.

Nem számít
A sors, ha zord is,
Ha nagyon fáj,
Úgy hát ordíts!

Feleselj a
Nagyvilágnak,
Dőljenek le
Falak, gátak!

Nő a búza,
Neked terem,
Kék virág fent
A végtelen.


„A csend a menedék”

Eldobod szavaid, hogy mindent elmondj.
Becsukod ajtód, hogy utadra lelj.
Csak néhány szó marad hű útitársul,
Hogy megölelhesd általuk a világot.

Szortírozol:
Búcsút veszel a gyermekkor gügyögésétől,
Anyád becézgetésétől,
Apád komoly igéitől,
S az utcai durva szavaktól.
Ami marad:
Szél, tenger, nap, csillagok,
Épp elég arra, hogy megérints bárkit.
S mit megtarthatsz világok pusztulásán.

Hallgatsz, s hallgatnak mindenek.
Lábadhoz siklik a folyó és lélegző halak.
Homok pereg a durva köveken,
Kavicsok koccannak egymásra,
Hunyorogsz már a fénytől.

Így írsz verset,
Ilyen egyszerűen.
Lefoszlanak a fölösleges szavak,
Elnyűtt vonzatok.
Mi marad: ha kell, szomjadat oltja.

Hallgasd:
Egyre ringatóbb a csend,
Egyre távolabbi minden:
Az ideges remegések,
A város zajos kódjai.

Ilyenkor hiába is kopogtatnék be hozzád,
Te már messze jársz magadban.

Pilisvörösvár, 2010. november 22.


Parainesis Húsvétkor

az égboltban nincs senki
Koránt éget a yankee
senki se bánt, te küklopsz
mindegyre megy, hogy mit lopsz

mindegy piros vagy sárga
úgyis süllyed a bárka
kilóg az ördög szarva
akaratlan akarva

a széles égi ország
nem centizi ki világok hosszát
mindegy az az angyaloknak
hogy magyarok miként nyavalyognak

egyszer így, aztán mégse
nem sas vijjog, csak vércse
és a szerelem, ó pardon!
itt marad, ezen a parton


Táncbéli táncszók

2012 tele, Magyarország

Hoppsza, Kata, hoppsza, Sári!
Kiszárad a Kalahári.
Mit bánom, hogy kiszárad,
Odaveszett Nagyvárad.

Hoppsza, Pista, hoppsza, Józsi!
Alig van már elemózsi’,
Megjött föntről a parancs:
Hungaricum a bakancs.

Csicsónénak három lánya,
Egyiküknek sincs kalánja.
Ha kalánjuk volna is…
Átment rajtuk Tolna is.

Divatba jött Hosszúpályin:
Korsóból issza a pályin-
Kát a nép a disznótorban,
Ki is dőlnek szépen sorban.

Vörösváron az a szokás:
Házakhoz jár be a szódás.
Kiméri a buborékot,
Mint kakas a kukorékot.

Parlamentben az a sikk:
Zsidózhatnak a pasik,
A frakció helyesel,
Légyért kap a saskesely’.

Azt mondta az öreg Jób:
A miniszter EU-fób.
Azt mondta az öreg Kis:
Ne csak haljunk, legyünk is!

Van itt egy kis hiátus:
Kezét mossa Pilátus,
Elmarad a betlehem,
Húgyban pang az eszme lenn.


Alkalmi vers a demokrácia állásáról Ignotusnak
Száz Szókrátészt szülhet e század:
Fogy a józan ész, nő a gyalázat.


Diogenész imája

Add, Istenem, hogy a sok hülyét feledjem
Kik napra nap kiélik gőgjüket rajtam
Add, hogy bölcs maradhassak a reménytelenségben,
És túlélő a pusztulásban
Add, hogy szeretteimet el ne veszítsem
S eszem mindig józan maradjon az őrületben is
Add, hogy átlépjek könnyedén a bajokon
S a betegségek is elkerüljenek, ha lehet
Add, hogy alkothassak még vén koromban is
Hogy ne essen ki kezemből a toll
Add, hogy tanítványaim tiszteljenek
S ne röhögjenek ki, ha tévedek
Add, hogy a világ hívságain vállam rándíthassam
És derűmet szétszórhassam a halandókra
Bátoríthassam őket – kik keseregnek e sárgolyón
S napjaikat rettegve félik, s boldogtalanul

Ezt kérem én Tőled, Isten, ha vagy, ha rejtezel!

Egy kis napfény kellene még
Néhány szelíd sugár
Ülnék békében akkor hordóm előtt
S a járókelők egy-egy krajcárt vetnének nekem
Sajnálkozva: nézzétek a vén bolondot!...

De én boldog lennék, szegényen-gazdagon
S a halhatatlanság reményével szívemben

Pilisvörösvár, 2011. március 17.


Diogenész testámentuma

Én, Diogenész, athéni polgár,
Isten nyílt ege alatt e napon,
Bár egészségem kitűnőn szolgál,
E végrendeletet hátrahagyom.

Rozzant hordómat cicámnak szánom,
Egerésszen benne kedve szerint,
Csinos ház lesz néki, úgy találom,
S e jussra majd dorombolva tekint.

Csorba bögrémet szomszédom kapja,
Ki oly sokszor tört orromnak borsot.
Nem lesz neki szerencsés a napja:
Átkozni fog engem és a sorsot.

Sok kielégítetlen vágyamat
A város asszonyaira hagyom,
Gyakran nyomhatták ők az ágyamat,
Amit rájuk költöttem: kész vagyon!

Élceimet és iróniámat
Megkapják mind a filozófusok.
Nem kell dicsfény, babér és imádat:
Kitüntetésekre pedig fosok!

A szellemem a városé legyen,
Visszajárok, ezer éveken át
Kísérteni fogok tevékenyen:
Nem tűrök olcsó ál-harmóniát.

Igaz szavaim költőknek adom,
Szőjenek belőlük metaforát,
Legyen daluk barbárul pentaton,
Előzze meg mindegyik a korát.

Végül a szívem egy lányra hagyom,
Kivel egyszer a szőlőünnepen
Szerelembe estem egy hajnalon
A présház előtt a gyepen.

Másom sincsen, a lista véget ért.
Nem hagyok rátok vagyont, kincseket.
De mondjatok imát a lelkemért,
Ha irgalmazni tudtok, emberek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése