2017. augusztus 13., vasárnap

Memento mori


Mórikálás az elmúlással

I. Porozó

Hatvan felett már az élet
Megtömörült, sürgőssé lett.
Túl sok a baj, túl sok a gond,
Kapirgálunk, mint a vakond.

Féreglyukak az időben:
Emlékeink terjedőben.
Jön az emlék, dagad, ellep
Szívet, lelket, elmét, mellet.

Nem az vagyok, aki voltam,
Rossz szavakkal minek szóltam?
Lábam nyomát fújja a szél,
Emlékem csak por, nem acél.

II. Poroszló

In memoriam Cs. K. I.

Tiszamenti csendes tájon,
Hiányával telnek esték,
Nem találjuk e világon,
Vásznán nem szárad több festék.

Élet-lovin tett rossz lóra,
Rövid futam lett az övé,
Végleg megtért Poroszlóra,
Összegyűltünk sírja köré.

De vászna, színe köztünk marad,
Kékítőt old ég vizében,
Jelenünk a múlthoz tapad,
Érezzük minden ízében.

III. Orozó

Elorozta őt egy messzi
Jelöletlen nagy galaxis,
A halálnak napi praxis.
Mért hagytuk őt így elveszni?

Nem támasztja fel őt vegyszer,
Kereshetem, nem találom,
Nem győzhetünk a halálon,
Fel nem kel sem most, sem egyszer…

Így élünk majd helyette is:
Olcsó cigarettát gyújtunk,
Sajtot eszünk, füstöt fújunk,
S így mormogunk: „Isten, segíts!”


Pilisvörösvár, 2017. április 2.
Cserőháti Kovács István festőművész temetésének napján









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése