2017. augusztus 13., vasárnap

Virágének


virágos mezőn
madárszó dalol
jókedvem nyara
érik valahol

lázas nagy tavaszban
az égbolt kinyit
napfényben ragyog
éljünk egy kicsit

          jöttél a réten át
          hajadban gyöngyvirág
          a szívem dobol

          virágok illatát
a szád íze vette át
csókod is dalol

hagyd hogy a mesét
elkezdjem újra
mindegy hogy mikor
üt majd az óra

könnyű az elmém
tiszta az álmom
túl leszünk holnap
az egész világon

jöttél a réten át
          hajadban gyöngyvirág
          a szívem dobol

          virágok illatát
a szád íze vette át
csókod is dalol
  
virágos mezőn
ballagó az este
egy hunyorgó levél
a csókunk elleste

közel a város
már menni kéne
csillag hullhatott
a csipkefenyérre

          mentünk a réten át
          hajunkban gyöngyvirág
          a szívünk dobolt

          virágok illatát
a szánk íze vette át
csak ennyi volt


Esti rága


Szomorú Petőfi


Bajnok Béla szobrának avatására
Szomorú Petőfi, arcán mély barázda,
Szomorú országát a rosszkedv alázza.
Kivérzett töröktől, kivérzett tatártól,
Elbujdokolt népe gyepűtől, határtól.

Darulábú osztrák, szarkaorrú német
Fosztogatta végig a maradék vidéket,
Ispán ostorozta, finánc sanyargatta,
Paraszt, polgár régen; ma csak ebugatta.

Szomorú Petőfi, hűség krónikása,
Emeld fel fejedet, hogy mindenki lássa:
Nevünk megint szép lesz, méltó nagy híréhez,
Jogunk van itt földhöz, szóhoz, hithez, vérhez.

Segíts talpra állnunk, segíts viadalra,
Fújó paripákkal végső diadalra!
Esküdjünk most újra, viruljon kokárda,
Sehonnai bitang, aki mostan gyáva!

Csonka lelkű népnél senki sincs ostobább,
Szomorú Petőfi, nem búsulhatsz tovább,
Segíts, hogy a magyar magára találjon,
Istennek áldása országunkra szálljon!

Szomorú Petőfi, ne bánd most a múltat,
A vesztes csatákat, sok Júdást, csalókat,
Messze a havasok, zöldell még a nyárfa,

Emeld fel fejedet, hogy mindenki lássa!


Szerelmes katalógus


Mit szeretsz benne?
– a mosolyát
– ajkai ívét
– szemének sugarát

Mit kívánsz tőle?
– egy ölelést
– izgalmat, reményt
– együtt az ébredést

Mit ígérsz neki?
– az életet
– sok-sok hűséget
– csillagfényt, éveket

Mit adsz majd néki?
– bókokat
– virágos mezőt
– visszakért csókokat

Miért hagyod el mégis?
– csak magamért
– az árnyak miatt

– sok üres szavamért

Memento mori


Mórikálás az elmúlással

I. Porozó

Hatvan felett már az élet
Megtömörült, sürgőssé lett.
Túl sok a baj, túl sok a gond,
Kapirgálunk, mint a vakond.

Féreglyukak az időben:
Emlékeink terjedőben.
Jön az emlék, dagad, ellep
Szívet, lelket, elmét, mellet.

Nem az vagyok, aki voltam,
Rossz szavakkal minek szóltam?
Lábam nyomát fújja a szél,
Emlékem csak por, nem acél.

II. Poroszló

In memoriam Cs. K. I.

Tiszamenti csendes tájon,
Hiányával telnek esték,
Nem találjuk e világon,
Vásznán nem szárad több festék.

Élet-lovin tett rossz lóra,
Rövid futam lett az övé,
Végleg megtért Poroszlóra,
Összegyűltünk sírja köré.

De vászna, színe köztünk marad,
Kékítőt old ég vizében,
Jelenünk a múlthoz tapad,
Érezzük minden ízében.

III. Orozó

Elorozta őt egy messzi
Jelöletlen nagy galaxis,
A halálnak napi praxis.
Mért hagytuk őt így elveszni?

Nem támasztja fel őt vegyszer,
Kereshetem, nem találom,
Nem győzhetünk a halálon,
Fel nem kel sem most, sem egyszer…

Így élünk majd helyette is:
Olcsó cigarettát gyújtunk,
Sajtot eszünk, füstöt fújunk,
S így mormogunk: „Isten, segíts!”


Pilisvörösvár, 2017. április 2.
Cserőháti Kovács István festőművész temetésének napján









Künikosz mester a Lukács fürdőben


– Mester, mi a történelem?
– Sok „tört én”-elem.

– Mester, mi az isten?
– Mi nem?

– Mester, szerinted vannak kísértetek?
– Itt mindenki sértett.

– Mester, mi a véleményed rólam?
– Minek a folt, ha üres a zsák?

– Mester, és mi a véleményed önmagadról?
– Üres zsákon teli folt.

– Mester, mi van ma: telihold vagy telehold?
– Egyik sincs. Csak Hold van.

– Mester, ismered a szófajokat?
– Ismerem.
– Tudsz mondani egy tudatmódosító-szót?
– Mindegyik szó az, ha kimondod, már valaki más vagy…

– Mester, te miért nem jársz a Lukácsba?
– Otthon mindennap gondolatzuhanyt veszek.

Pető Tóth „Nagy Aforiziákum” c. könyvébe:

– Mester, te miért iszol?
– Tudod, mi a papsajt?
– Igen, egy növény, aminek a termését vagy mijét megettük gyermekkorunkban.
– Hát ezért…
– De nem minden papsajt.
– Pláne…

– Mester, mi magasabb, mint a Csomolungma?
– Nézd, ott repül egy csomó lunda, ők tán magasabbra szállnak…

– Mester, mi a véleményed?…
– Ne is kérdezd!…
– Miért?
– Mert lesújtalak…

– Mester, miért kukorékol olyan hangosan hajnalban a kakas?
– Mert azt hiszi, hogy a nap nagyothalló.
– És a szónokok a népgyűlésen miért üvöltenek?
– Csak kakaskodnak…

– Mester, szerinted a pápa kijelentései megfellebbezhetetlenek?
– Ha ezt még egyszer ki tudod mondani, feltehetsz még egy kérdést.
– Mester, szerinted a pápa kijelentései megfellebbezhetetlenek?
– Jól van, tedd fel a másik kérdést!

– Mester, mi a véleményed a diktatúráról?
– Mi lenne? Mindig az az úr, aki diktál.

– Mester, szerinted a szex jó?
– Ha sok.
– És ha kevés?
– Akkor is jó.

– Mester, szerinted jó a világ?
– Szép is, jó is.
– És nincs semmi hibája?
– Egy van.
– És mi az?
– Nem adják ingyen az Unicumot.

– Mester, szerinted is s Pilisben dobog a föld szívcsakrája?
– Nézz csak rája!

– Mester, te elégedett vagy az életeddel?
– Nem én választottam, minek szülessek…
– És ha választhatnál?
– Még tízet választanék.

– Mester, szerinted válhat egyszer belőlem is mester?
– Át tudja úszni egy fecske víz alatt az óceánt?
– Nem.
– És egy hosszú szárnyú bálna el tudna repülni Afrikáig?
– Nem.
És szerinted ezért boldogtalanok?
– Nem.
– Akkor jó.

– Mester, szerinted az emberiség menthetetlen?
– Én úgy fogalmaznék inkább, hogy a fennmaradásunk valószínűsége nulla.
– Nem értem, mi a különbség?
– Valamiből a filozófusoknak is meg kell élniük…

– Mester, szerinted lehet belőlem is filozófus?
– Van szád, nyelved, torkod?
– Igen!
– Akkor, fiam, inkább igyál egy sört.

– Mester, mit gondolsz, sörivás közben lehet levest enni?
– Hová gondolsz, fiam? Isten, ments!
– Mester, kérdezhetek még valamit?
– Tessék!
– Levesevés közben lehet sört inni?
– Már hogyne lehetne, sört minden körülmények között lehet inni…

– Mester, te szeretsz játszani?
– Igen!
– És miket játszol?
– Gyerekkoromban fogóztam, 44-ben légóztam, aztán legóztam, a 60-as években amigóztam, a 80-as években ergóztam, később punkkoncerteken pogóztam.
– És most?
– Nogózom, fiam.

– Mester, te tudtad azt, hogy Rémus visszafelé sumér?
– Igen. Nos más?

– Mester, meg lehet élni a filozófiából?
– Elméletileg.
– És gyakorlatilag?
– Az már nem filozófia.

(2017. április, Lukács fürdő – tetőterasz)


Flamenco

(Spanyol népköltés)

Szép szeme villan,
Lépte iramlik,
Ajkai íve
Csókra lehajlik.
Megbabonáz igazán.

Szembogarában
Tűz heve lobban,
Csípeje ringó,
Kasztanyett koppan.
Forr a szivemben a vér.

Dús haja erdő,
Keblei dombok,
Lágy öle áldás,
Lelke zsarátnok.
Égbe repít ma a vágy.

Arca varázsa,
Térde kalácsa,
Mennyei éne,
Meghalok érte…
Meghalok érte, meg én!

Gyúlnak a fények,
Lebben az ének,
Szól a flamenco,
Híznak az évek.
Meghalok érte, meg én!


(Szinopéi Künikosz daloskönyvéből)

Ének Szent László királyhoz


(Ismeretlen középkori Szent László-sirám)

Hol vagy, jó Szent László,
Nagy lovagkirály,
Népednek védője,
Ki pajzsodnak hiján

Meggyengül, csendesül,
Vére egyre hull?
Támaszd fel szép hazánk
Holt poraibul!

Kárpátok hágóján
Török, tatár lapul,
Hódító szándékkal
Ránk tör álnokul.

Vérszomjas barbár had
Dúlja otthonunk,
Ínséggel, bánattal
Nap-nap osztozunk.

Templomnak csúcsára
A kereszt helyett,
Félholdat fölrakják,
Sírva nézheted.

 Jézusnak orcáját
Eltakarja szó,
Ráfestvén zöld mázzal
Sok kacskaringó.

Júdások csörgetnek
Szajha pénzeket,
Országunk megvették,
Árva és beteg.

Gazdag sok úrifjak
Várba búnak el,
Mit nékik pórnépek,
Hulljanak csak el!

Hol vagy, jó Szent László,
Nagy lovagkirály?
Támaszd fel szép hazánk,
Hadba újra szállj!

Ínségben, szükségben
Minket el ne hagyj!
Országunk vesztében
Jó reményt te adj!




Anakreon Künikosz: Locsolóvers


Jártam a rengeteg erdő édeni zöld sürüjében,
Kék ibolyára amott pillantásom esett.
Úgy tűnt, szirmai hervadtan epedeznek egészen,

Várva az édes esőt. Hintsem-e vízzel e főt?

Óda a Nagy Pankrátorhoz

Angolból fordította Szinopei Whitman

Amerika nagy bajnoka, te csonttörő, véreskezű,
te rettenthetetlen, féktelen izomerő,
légy üdvözölve, Vágtató Bölény, ringnek királya,
nagy pankrátor, jenki harcos!

Izom és akarat, csont és erő vagy te,
a végtelen szabadság folyik ereidben
mert csak az erős, aki szabad
aki nem, az rab féreg, kukac a sárban

felemelem hozzád arcomat fényes arcodhoz közel
izzadság folyik rám és whiskyszag
energiát ad a leheleted, te erős állat, vizes démon
duzzadó mágnesesség inaid feszülése

ó, egyetlen pankrátoristen,
teremtő, ringrengető erő,
engedj utamra, hogy magamat megleljem
hogy világgá menjek magamban
a sárba húzó nyálkás szavak elől
az olcsó diktátorok elől
a kopasz szégyentelenek elől
a meztelen mondatok elől
a fogatlan megmondók elől
az irgalmatlan csend elől

ó, nagy pankrátor, Nagy Bölény,
add nekem a lelkem és a testem
hogy megszülethessek a fényben és az erőben
hogy láthassalak és imádhassalak
forgasd csak forgasd a földet, izomisten
nappal és éjjel izzadó hegyekben és fagyott tavakon
te vezess a ringben és a mennyben

az idők végezetéig és azon túl

Kheopsz szimfónia



Azt mondd meg nékem…

(dalszöveg)

Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk.
Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk.
Vásznak közt járunk, színekre várunk,
Mocskos kis árnyak nyomják a vállunk.
Hol vagy, Keopsz?

A dobok mögött a napunk rég leáldozott,
Minket az élet visszavont, elálmodott.
Tiszta pohárra hiába várunk,
Gyűrött az ingünk, görbe a lábunk.
Ez egy régi kép…

Házfalon csordul, vöröslik az alkonyat,
Unicum kéne vagy, ha nincs más, konyak.
Tán egy cigit még sodorni kéne,
Szótlanul ülnénk, míg végig égne…
Jól jönne most…

Csillagok fényén lebegsz, mint sólyommadár,
Sámándobodra rögöt dobott a halál.
Dobhártyán táncol, topog a lélek,
Üres rímekkel téged idézlek…
Hol vagy, Keopsz?

Pincehomályban cintányérod cicerész,
Hangíró voltál, bánatos örömzenész.
Festményeidre túlonnan találsz-e vevőt…
Siratunk téged, úgy illik, az elmenőt…

Színekbe szőtted álmatlan éjjeleid,
Kifogyhatatlan elmédnek képzeteit.
Vászonra–korra egyaránt köptél nagyot,
Életed-halálod fekete lyukat hagyott.

Könnyű kis modellek hasítják a levegőt,
Lebegve nézik a mélyen alant hebegőt.
Fáradt a hangunk, és hamis most minden szavunk,
Száraz torkunkra pálinkát nem kaphatunk.

Azt mondd meg nékem, hol lesz majd nyugvóhelyünk.
Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk.

Itt van a város, vagyunk lakói,
Maradunk itten, maradunk itt, végleg maradunk…

Kheopsz halálára

Egyetlen zsenink volt Sziráki…
Szavad fúl, szomorú szórakó?
    Kell neki piramis?
    Gyászolni őt… hamis…

Jő s szomjas, legyen bor, több akó!

Hatvankét éves lett nagy Kheopsz

Hatvankét éves lett nagy Kheopsz.
Szívekbe színeket, csak te lopsz.
      Az Isten megáldjon,
      Deprimált barátom!

Léthében létezni csak te fogsz.

Jeles nagy művészünk Sziráki Zoltán

Jeles nagy művészünk Sziráki Zoltán,
Vörösbort gyakorta leküld a torkán.
     Talál új mezsgyéket:
      Köpi a festéket.

Éjente álmokat kerget katorgán.

Bozontos fazon a Sziráki

Borostás fazon a Sziráki,
Nem szántja arcát a szőreke.
     Kérded, ő mit csinál,
     Dobol és piktorál.
Grafikus zseni, nem szórakó.


A kockás ingű tehenészlányról még egyszer

Skótból fordította: Petőfi Künikosz

Szemeimmel bekebelezem,
Tenyeremmel lekenyerezem,
Sajtárába szívemet kitárom,
Sejttárába magom kívánom.


Ja!? És kockás az inge…

A tehenészlány haragja

Skótból fordította: Petőfi Künikosz

A tehenészlány kockás ingben
Nagyon-nagyon kedvel ingem.
Ám, ha haragszik a drága,
Rosszabb, mint a Tut-anh átka.
Arca piros, szeme villog,
Belém harap (csinos billog!),
Úgy néz rám, mint a sajtárra,

Ha leesik a sajt ára.

A tehenészlány


Skótból fordította: Petőfi Künikosz

A tehenészlány kockás ingben
Rabul ejtette a szívem.
Tetszik minden íze-porca,
Szoknyájának minden korca,
Tetszik minden hajaszálja,
Tomporát ahogy riszálja,
Mosolya ha fényesedik,
Az is, ahogy kényeskedik,
Szépen csengő nevetése,
Enmagának kelletése,
Szemeinek villanása,
Sóhajának illanása…
Minden, minden, minden, minden…
Csakhogy nem adja azt ingyen,
Örök rabság lesz az ára:

Nincsen vége, nincs határa.

A kockás ingű tehenészlány


Skótból fordította: Petőfi Künikosz

A tehenészlány kockás ingben
Elrabolja az én szívem.
Elrabolja, foglyul ejti.
Meg sem érthetitek, ej, ti!