2015. augusztus 6., csütörtök

Új hazádnak rendületlenül

A betelepülési emlékmű avatására

Háromszázhuszonhat éve
jönnek a nagy időkön által,
apa, anya, fiú, leány:
egy nép, egy család.
S utánuk a többi vándor,
mind bízva, valahány.
Fáradtak már,
mint ki sokat vállal,
de céljukat föl nem adják:
rájuk új otthon, új haza vár,
termékeny föld, új határ.

Jönnek a Fekete-erdő,
Württemberg és Bajorország,
sváb Alb tájairól,
és még ki tudja, honnan.
Sóhajuktól nő a felhő,
de gyalogolnak bőszen,
gondjaiktól jóllakottan,
mégis hitben oly erősen,
elszántan és viselősen,
csikaszéhhel, sietősen.

Mert menni kell, mindig menni,
ha ólom húzza is a lábukat,
ha kirázza lelküket a szekér,
ha sebes örvény riasztja őket,
ha a kis hajót lehúzza a mély,
ha jég veri a ponyvát,
ha elfogy a kenyér:
menni kell, mindig menni,
hajtja őket makacs céljuk,
menni kell, csak menni,
új országra lelni,
új hazára lelni.

Elűzte őket az ősi föld,
mely csak ínséget termett,
franciák dúlta kormos falak
közt halálos lehelet.
Elűzték a gondok, bajok,
a felaprózott birtok,
a reménytelenség átka,
testvéri szói szitok,
minden, mi rossz volt,
minden, mi baj, gyilok.

Ők jönnek a nagy időkön által,
apa, anya, fiú, leány:
egy nép, egy család.
céljukat föl nem adják,
nem adják alább:
hazát keresnek, hont, otthont,
bölcsőt és sírokat,
sok-sok új kis rokont,
sok munkát, de kenyeret is sokat.
Jönnek a nagy időn által,
ők, a telepesek,
a lábuk fáradt,
mintha ólomból lenne,
lélegzetük kihagy,
ajkaik cserepesek.

De jönnek, egyre csak jönnek,
a szemükben könnyek,
honjuk őket elűzte,
tekintetük mégis büszke,
mert akarattal lelnek új hazát,
új földet, házat,
templomot, plébániát:
családi tűzhelyet,
jászolt, sírhelyet.
S mosolyog rájuk fent
a kék mennyezet.

Apa, anya, fiú, leány:
mi vagyunk ott,
mi jövünk elszántan
éhesen, s fáradtan
de bízva Istenben
a nagy időkön át,
elhagyva otthonunk,
remélve egy új hazát,
jobb földet, sorsot,
harmóniát.

Mi vagyunk a szobor,
minket várt az új haza,
mi vagyunk lakói e földnek,
akik egykor idemenekültek,
és akik oly sok viszontagságon át,
oly sok viszály után,
megsokasodva mégis itt vagyunk,
háromszázhuszonhat éve is itt valánk.
Fogadj szívedbe, te drága hon,
Magyarország, édes hazánk!



Pilisvörösvár, 2015. augusztus 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése